Metamorphosis Balatonensis

Nemzetközi szobrászszimpózium és összművészeti fesztivál a Varázserdő-Amfiteátrumban augusztus 13-19...

A közösségi alkotás folyamatában alakot öltő kövek, dallammá formálódó hangok, épületekké szerveződő vöröses sziklatömbök – az átlényegülő anyag titokzatos világába enged betekintést, igézően szép természeti környezetben az a rendezvénysorozat, melynek során bárki művésszé válhat Alsóörsön, az AMFI-ban.  

A sorozat nyitóakkordjának szánt, hazai és külföldi alkotók részvételével megrendezett összművészeti fesztivál 2023. augusztus 13-19. között kerül sor. Az érdeklődők, amellett hogy előadásokon nyerhetnek bepillantást a zene-, a képző- és az építőművészet titkaiba és fortélyaiba, az előadó és a kurzusokat tartó hazai és nemzetközi művészek vezetésével ki is próbálhatják magukat szobrászként, zeneszerzőként, ének- vagy éppen építőművészként is. Vagy ha kedvük tartja, színpadra lépve, közösen énekelhetik el a saját maguk komponálta dalokat.

A programsorozat célja a térség életében meghatározó szerepet játszó vöröskő köré szerveződő évezredes életformák és hagyományok feltárása és újrafogalmazása a modern művészet eszközeivel – közösen készített szobrok, épület-szerkezetek és közösen komponált zene formájában, a helybeliek és a távolabbról érkezők bevonásával.

A részvétel minden érdeklődő számára ingyenes és nyitott.  

Időpont

2023.08.13 09:00 - 08.19 20:00

Helyszín

Varázserdő-Amfiteátrum

8226 Alsóörs, Vasút u. 3. • +36 87-575-000 • info@balatonriviera.hu

10 °C Közepes eső
Szél: 2.68m/s Ny